A Seedrs-sorozat harmadik része. Eddig két bukást írtam meg: a Miso Tastyt és a Trezeo–Monese láncot. Most valami nehezebbet: a saját döntéseimet nézem meg, és arra jutok, hogy nem tudom megvédeni őket.
Van egy tanács, amit minden startup-befektetéssel foglalkozó könyvben, podcastban és Twitter-szálban megtalálsz:
Ne átlagolj lefelé a vesztesekkel. Tegyél rá a nyertesekre.
A logika elegáns. A kockázati tőke hozama hatványeloszlást követ: a portfólió eredményét egy-két találat adja, a többi elveszik. Ha tehát találsz egy nyertest, oda kell tenni a pénzt, nem szétszórni a haldoklókra.
Kilenc éven át pontosan ezt csináltam. Négy olyan cégem van, ahol nem egyszer szálltam be, hanem többször. Az eredmények így néznek ki:
| Cég | Beszállások | Végeredmény |
|---|---|---|
| Revolut | £8,57 → 5× £31,65 → 3× £188 | kb. 39× (majd még sokkal több) |
| Crua Outdoors | £39,93 → £13,54 → £14,51 → £15,28 | nulla |
| Love Cocoa | £7,62 → £49,63 | −69% |
| Plum | £4,48 → £6,30 → £24,64 | papíron plusz |
Nézzük meg egyenként, mit gondoltam közben.
Revolut: a rávásárlás, ami mindent hozott
2017 augusztusában £994,12-t tettem a Revolutba, 116 részvényért, £8,57-es árfolyamon. Ez volt az első startup-befektetésem, és őszintén szólva azért, mert használtam a terméket.
Aztán jött a 2018-as tőkebevonás, ami £31,65-re emelte a részvényárat. Ez 3,7-szerese volt annak, amit én fizettem.
És ekkor jött az a döntés, ami az egész portfóliómat meghatározta: vettem még. Nem egyszer, hanem ötször, a Seedrs másodpiacán:
Mindegyik £31,65-ön. Aztán 2022 novemberében még három részvény, darabonként £188-ért.
Összesen £6 463,87 ment a Revolutba.
2025 februárjában 93 részvényt adtam el £680,26-os árfolyamon: £63 263,99. Maradt 181 részvényem, a jelenlegi hivatalos árfolyam £1 054,44 — ez papíron kb. £190 000.
A tanulság kézenfekvőnek tűnik: rátettem a nyertesre, és bejött. Csakhogy…
Crua Outdoors: ugyanaz a mozdulat, nulla eredmény
2017 júliusában láttam meg a Crua Outdoorst a Seedrs-en. Szigetelt falú sátrakat gyártottak — olyan kempingélményt ígértek, ami hidegben is kényelmes. Szeretek túrázni, sátrazni, távol lenni a civilizációtól. Nem volt kérdés, hogy támogatom.
2018 márciusában szálltam be, £199,65-tel, £39,93-as árfolyamon.
Aztán jött egy részvényfelosztás, és az árfolyam £7,99-re esett. A következő körben £13,54 volt az ár — vagyis a beszállásomhoz képest csaknem harmadára.
És ekkor jött ugyanaz a döntés: vettem még. 2018. december 19-én, 65 részvény, £880,10. Ez lett a legnagyobb tételem a cégben.
Utána még kétszer: 2019 augusztusában £43,53 (£14,51-en), 2022 szeptemberében £89,25 egy konvertibilis konstrukcióban.
Összesen £1 212,53.
2025. október 31-én érkezett Derek O’Sullivan, az elnök levele. Tizenegy év után:
Bár a cég sok vonzerőt szerzett, soha nem sikerült elérnie a nyereségességet és befektetés nélkül működnie. Elsősorban a Brexit, a Covid utáni piaci elmozdulás, a magas közvetlen fogyasztói marketingköltségek és végül az amerikai vámok vezettek oda, hogy az igazgatóság meggondolatlannak és felelőtlennek ítélte a további működést.
A cég felszámolás alatt. A jelenlegi árfolyam: £0,00.
És itt jön a probléma
Nézd meg a két esetet egymás mellett:
Revolut: £8,57-en szálltam be, és £31,65-ön vettem még — vagyis 3,7-szeres áron. Emelkedés után vásároltam.
Crua: £39,93-on szálltam be, és £13,54-en vettem még — vagyis harmadáron. Esés után vásároltam.
Ha a szabály az volna, hogy „emelkedés után vegyél, esés után ne”, akkor a Revolut a szabály követése, a Crua a megszegése. Csakhogy én mindkettőt ugyanabból a meggyőződésből csináltam: hiszek a cégben, tehát több pénzt teszek bele.
És van egy harmadik esetem, ami ezt végképp szétveri.
Love Cocoa: emelkedés után vettem, és mégis mínusz
2017 októberében £99,06-ot tettem a Love Cocoába, 13 részvényért, £7,62-es árfolyamon. Kézműves csokoládé, jó márka, szimpatikus alapító.
2023 májusában vettem még: 4 részvényt, £49,63-as árfolyamon, £198,52-ért.
Ez 6,5-szerese volt az eredeti árnak. Emelkedés után vásároltam, pont úgy, mint a Revolutnál. A logika ugyanaz volt: a cég nő, az érték nő, tegyünk rá.
Két és fél évvel később, 2025 novemberében megérkezett az eladás. James, az alapító, őszinte levelet írt:
Utólag visszatekintve túl erősen nyomtuk, arra számítva, hogy a H!P vegán pozicionálása tovább bővül, de a fogyasztói trendek gyorsan megváltoztak. […] A kakaó ára több mint háromszorosára emelkedett, ami 70%-kal csökkentette a bruttó árrésünket. […] Két éve újrapozícionáltuk a Love Cocoát, hogy feljebb vigyük a márkát. Az időzítés viszont egybeesett a megélhetési válsággal. […] Utólag jobban jártunk volna, ha nem csináljuk a rebrandet.
Az eladási ár: £4,22 részvényenként azonnal, plusz legfeljebb £1,16 részletekben három év alatt. Maximum £5,38.
Az én 17 részvényemre ez legfeljebb £91,50 — a £297,58-ból. Mínusz 69%.
De bontsuk ketté. Az első tételem £7,62-en ment be, az exit £5,38 — az „csak” mínusz 29%. A második tételem viszont £49,63-on ment be. Abból £21,52 lett. Mínusz 89%.
A rávásárlás nem javította a helyzetet. Rontotta.
Plum: a negyedik eset, ami még nyitott
2018 szeptemberében szálltam be a Plumba, 105 részvénnyel, £4,48-as árfolyamon, £470,40-ért. 2019 novemberében vettem még £6,30-on, 2022 februárjában pedig £24,64-en — ez a legnagyobb tételem, £936,32.
Ugyanaz a minta, mint a Love Cocoánál: emelkedés után, jóval magasabb áron vásároltam rá.
És itt most jó hírt tudok írni. A Plum 2026 januárjában érte el a működési nyereségességet, 55%-os éves növekedés után. £3,1 milliárd ügyfélbetét, 5,2 millió letöltés, 1,1 millió aktív felhasználó. Bekerült az FT1000-be, Európa leggyorsabban növekvő cégei közé. A legutóbbi körben £250 millióra értékelték — a 2024-es £135 millióról, tehát majdnem duplázás.
A jelenlegi hivatalos árfolyam £27,04, vagyis a legdrágább beszállásom fölött van.
Csakhogy: ez papíron van. Realizált nyereség nulla. És most, hogy a cég a legjobb formájában van, mit ajánlanak nekem? Elővásárlási jogot. Vagyis megint vehetek. Kiszállni nem tudok, csak másodpiacon.
Mi a közös bennük?
Négy cég, négy rávásárlás, és semmilyen szabály, ami megkülönböztetné őket.
Az irány nem magyarázza. A Revolutnál emelkedés után vettem és nyertem. A Love Cocoánál emelkedés után vettem és buktam. A Cruánál esés után vettem és buktam.
A meggyőződés erőssége nem magyarázza. A Cruánál pontosan azért vettem többet, mert jobban hittem benne — ismertem a terméket, szerettem a kategóriát. Ugyanez volt a Miso Tastyval is (arról az első részben írtam).
A cég minősége nem magyarázza. A Crua működő terméket gyártott, tizenegy évig. A Love Cocoa a Sainsbury’sben volt. Mindkettő valódi vállalkozás volt, valódi vevőkkel.
Akkor mi magyarázza?
Az őszinte válasz
A Revolut nem azért lett 39× (majd még sokszorosa), mert jól döntöttem. Azért lett, mert a Revolut egy olyan piacon működött, ami elbírta. Egy fintech, ami éppen akkor épített globális felhasználói bázist, amikor a pénz olcsó volt és a szektor felfelé ment. Amikor kiderült, hogy működik, volt kinek eladni a részvényt — másodlagos tranzakciók, intézményi vevők, valódi likviditás.
A Crua egy hardveres cég volt, ami sátrakat gyártott, és amit megölt a Brexit, a Covid utáni fogyasztási elmozdulás és az amerikai vámok. Ezek közül egyet sem tudtam volna előre látni 2018 decemberében, amikor a legnagyobb tételemet betettem.
A Love Cocoát a kakaóár háromszorozódása ölte meg, plusz egy rosszul időzített rebrand. 2023 májusában, amikor rávásároltam, ezekből semmi nem látszott a kampányoldalról.
A rávásárlás nem stratégia volt. Az volt a stratégia, hogy hittem valamiben — és a hit ereje ugyanakkora volt mind a négy esetben. A különbséget nem én tettem, hanem a piac.
Akkor mit lehet ebből tanulni?
Nem azt, hogy ne tegyél rá a nyertesekre. Hanem hogy a rávásárlás csak akkor működik, ha van információd, ami a piaci árnál jobb. Kisbefektetőként, egy kampányoldalról, ez az információ nincs meg. Amit látsz, az a cég marketingje és az utolsó kör árfolyama.
Ha megnézed az én négy esetemet, a rávásárlás valójában egyet csinált: megnövelte a tétet mindegyiknél. A Revolutnál ez £994-ből £6 464-et csinált, és ezért lett a nyereség £57 000 helyett jóval nagyobb. A Cruánál viszont £200-ból £1 213-at, és ezért lett a veszteség hatszoros.
Ez nem stratégia. Ez tőkeáttétel a saját meggyőződéseden — ami akkor jó, ha igazad van, és akkor rossz, ha nincs. És előre nem tudod, melyik.
A következő részben megnézem, mit mutat a Seedrs a portfóliómról, és mennyi ebből az igazság. Egy cégnél a hivatalos árfolyam £50, a másodpiacon £14-ért lehet ugyanazt a részvényt megvenni.
