Waberers gondolatok 2.

Úgy tűnik a BÉT nem tud újat alkotni a tőzsdei bevezetések területén. Továbbra is folyik a kisbefektetők megkopasztása, nem is értem, hogy ma még ki mer nagy mértékű kitettséget vállalni a magyar tőzsdén.

Nézzük a grafikont, és hogy hogyan teljesít a magyar tőzsdeindex, a BUX-hoz képest:

Szörnyű. Kár hogy nem tudok az UPDATE1-ről grafikont lekérni, félek sok hasonlóság lenne vele. Brutális, hogy az árfolyam szinte nem tudott a kibocsájtási ár fölé emelkedni. Valójában szurkolnom kellene, hogy végre egy életképes cég, amely akár lenyomhatná egész európát, és mennyire jól járhatna belőle a magyar gazdaság, de eddig sajnos nem sok jelét adta ennek.

Néhány korábbi gondolat a múltból:

A Concorde úgy gondolja, hogy a Waberer’s sztori ciklikus és kockázatos, ugyanakkor egy érdekes befektetési lehetőség is egyben. A befektetésben nem feltétlenül a vállalat fundamentumai vonzóak, hanem azok árazása, hiszen a vizsgált versenytársakhoz viszonyítva igen magas diszkonton tervezik a cég értékesítését.
Az összehasonlító csoport átlagos 10.6x EV/EBITDA szorzóját figyelembe véve a diszkont jelentős, hiszen az ársáv közepével és a Concorde eredmény előrejelzésével számolva a Waberer’s 2017-es EV/EBITDA szorzója 7.1x.

https://www.portfolio.hu/vallalatok/concorde-kockazatos-de-erdekes-befektetes-a-waberers.254783.html

Évek óta nem volt példa arra, hogy egy komoly üzleti modellel rendelkező vállalat vigye részvényeit a magyar tőzsdére, mind az intézményi, mind a magánbefektetők ki voltak éhezve egy jó sztorira. A Waberer’s részvényeinek tőzsdei kibocsátása július 6-án megtörtént, azonban azóta esik a részvények árfolyama. A kibocsátás után alig több, mint egy hónappal megérkezett az első célár a német Berenberg banktól, 6990 forint.

https://www.portfolio.hu/vallalatok/sokkal-tobbet-er-a-waberers-a-berenberg-szerint.259047.html

Relatíve vonzó árszinteken debütált múlt héten a Waberer’s a tőzsdén. A szektortársakhoz képest a részvények alulárazottnak mondhatóak az 5100 forintos kibocsátási árfolyamon, azonban számos olyan kockázati tényező is felmerül az iparági kilátásokkal és a céggel kapcsolatban, amik miatt egyelőre nem fogalmazunk meg vételi ötletet a papírokra.

https://www.kbcequitas.hu/elemzesek/miert-nem-lott-meg-ki-a-waberer-s

Az Equilor szerint a kockázatok figyelembevételével érdemes lehet vásárolni, a papír ugyanis alulárazott az európai versenytársakhoz képest. Van azért olyan mutató is, ami szerint ez nem mondható el.

http://www.napi.hu/tozsdek-piacok/most_akkor_erdemes_wabererst_jegyezni_frissitett.642157.html

Waberers gondolatok

Továbbra sem rendelkezem Waberers részvényekkel.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.